Könyvelő iroda


Elérhetőség

72/784-865

 This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

FAcebook

Itt a várva várt inflációs adat!

Létrehozva 2018. július 10. (kedd) 09:25

Júniusban 3,1% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon a májusi 2,8% után. Előzetesen az elemzők 3,2%-os inflációra számítottak, vagyis nem született kellemetlen meglepetés a gyenge forint hatására.

Az infláció öt és fél éve járt utoljára a jegybank 3%-os inflációs célja felett, az emelkedés elsősorban az üzemanyagárak emelkedésének a következménye. Erre utal, hogy az árfolyamatok alapvető tendenciáját megragadni kívánó maginflációs mutató stabilan 2,4%-on maradt.

untitled 1 20180710

A júniusi inflációban már megjelenhettek volna a gyenge forint hatásai, hiszen a megfigyelt időszak már az árfolyamgyengülés jegyében telt. Ugyanakkor az euró néhány nappal később futott a csúcsra a hazai fizetőeszközzel szemben, így az esetleges átárazási döntéseket inkább június végén, július elején hozhatták meg a kereskedők, így csak a következő hónap számaiban jelenhetnek meg. A forint viszont sokat erősödött az elmúlt napokban, így van esély arra, hogy a 330-as euró nem hagyott az inflációban.

kepkivagas 20180710

Az inflációs adatokat különös figyelem övezi ebben az időszakban, ugyanis ez legitimálja vagy lehetetleníti el jegybank extrém laza monetáris politikáját. A feltörekvő piacokat érő kockázatiprémium-sokk során a befektetők érdeklődését felkeltette a kirívóan alacsony kamatú magyar piac, és sok piaci szereplő megkérdőjelezte, hogy fenntartható-e ez a kamatkörnyezet. A forint gyengülni kezdett, ami a piac szemében még inkább kérdéssé tette, hogy a 3%-os inflációs cél biztosítható-e közép távon a magyar gazdaságban.

A jegybank határozott álláspontja, hogy az inflációs pálya kontroll alatt van, és az olajárak drágulásán kívül nincs több érdemi felhajtó erő, ami hatna a fogyasztói árindexre. Az MNB 3,3%-os inflációt várt júniusra, és úgy gondolja, hogy kicsivel 3% felett, de bőven a ±1 százalékpontos toleranciasávon belül mozoghat majd az árindex a következő hónapokban. Vagyis a júniusi adat csak az első volt a sorban, amit árgus szemekkel követ a piac, az év második fele valószínűleg annak a kérdésnek a megválaszolásával fog telni, hogy a forintgyengülés emelte-e az inflációs várakozásokat. Amennyiben a válasz nem, akkor a forint árfolyamra akár hosszabb távon is megnyugvás várhat, és persze az MNB is megnyeri a hitelességi csatát. Ha viszont az infláció magasabb pályára áll, a jegybankon újra növekedhet a nyomás, hogy szigorítson, ellenkező esetben pedig a forint kezdhet újabb gyengülési körbe.

Forrás: portfolio.hu

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark