Könyvelő iroda


Elérhetőség

72/784-865

 This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

FAcebook

Egyéves az áfabotrány – Így telt a maszatolás esztendeje

Létrehozva 2014. november 07. (péntek) 09:01

Egy sajtótájékoztatón robbant a bomba, a magyar hatóságok és a politikai elit azonban érdemi kivizsgálás helyett agyonhallgatták az ügyet, megfélemlítették és gáncsolták az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrást. Volt itt házkutatás és több tüntetés, kínos politikusi magyarázkodás, a másik oldalon pedig Horváth mellett kiálló újabb volt NAV-dolgozó. És amikor már majdnem elült az egész, jött a kitiltási botrány, majd a NAV-elnök beismerése a kitiltási ügyben. Elvesztette a fonalat az ügyben?

Ha nincs a kitiltási botrány, amelynek legutóbbi mozzanatában maga Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke ismerte el, rajta van az Egyesült Államokba magáncélból utazók tiltólistáján, talán már a legtöbben elfelejtették volna, hogy ki az a Horváth András, aki egy nap híján egy éve robbantotta ki az áfabotrányt. És most ott tartunk, hogy az egyéves évforduló előtt két nappal a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt nyilatkozta (a felvétel 5. percétől), hogy nincs gyanúsított a volt adóhatósági dolgozó által tett feljelentés alapján indult nyomozásban.

A kormányzat és a hatóságok agyonhallgatási stratégiája látszólag egy ideig működött. De milyen ívet írt le ez alatt az egy esztendő alatt az ügy, hogyan fordult át gyorsan Horváth András és társai megfélemlítésébe a történet, mekkora tüntetések szegélyezték a kormányzat mozdulatlanságát, hogyan buktatott le a sajtó – a hatóságok munkáját átvéve – pár áfacsaló hálózatot, majd hogyan adott az elhalni látszó ügynek lendületet a magyarországi korrupció miatt kemény diplomáciai lépést tevő Egyesült Államok – ezek derülnek ki az összeállításunkból.

2013

November

2013. november 8-i sajtótájékoztatóján Horváth András arról számolt be, hogy nagyobb hazai és multinacionális cégek NAV-os és kormányzati körök védelme, de legalábbis félrenézése, asszisztálása mellett évi több mint 1000 milliárd forint értékű adóösszeget csalnak el. (A sajtótájékoztatóról videófelvétel is készült, az Átlátszó.hu oldalán nézhető meg.) Az ekkorra a hivatalból már kilépett szakkoordinátor feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen személyek ellen, hivatali visszaélés miatt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben gyorsan tagadta a vádakat.
A következő hetekben Horváth a nyilvánosság támogatását kérte az áfacsalások elleni harcban, melyhez számos magánszemély és politikus csatlakozott.
Horváth első, pénteki sajtótájékoztatója után három nappal, 11-én a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bejelentette, hogy a Varga Mihály miniszter által elrendelt és a hétvégén 8 munkatárs által a NAV-nál lefolytatott teljes belső vizsgálat eredményei megcáfolják a felvetődött vádakat, ezért az adóhatóság feljelentést tesz Horváth ellen. Az első sajtótájékoztató után szűk egy héttel újabbat tart Horváth, aki jelzi, ilyen sebtében lefolytatott vizsgálattal nem lehet semmilyen visszás ügyet felszínre hozni. A kétnapos vizsgálat részleteit azóta sem hozta nyilvánosságra az adóhatóság.
13-án a Fővárosi Főügyészség a BRFK korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztályát bízza meg az eljárás lefolytatásával, nyomozást azonban nem indítanak, inkább feljelentéskiegészítést rendeltek el. Az erre szabott, 15 napos határidő letelt, ám még mindig nem rendelt el nyomozást az ügyészség, ezért újra meghosszabbították, újfent 15 nappal. Végül december 9-én indult el a nyomozás Horváth feljelentése alapján, de addigra már egy másik folyamatban volt ellene. A NAV rágalmazás miatt feljelentette, november 22-én pedig a rendőrség elkezdte a nyomozást – megalapozottabbnak tartották a feljelentést, mint az áfacsalásra utaló jelzéseket Horváthtól. Aztán december 11-én újabb nyomozás indult Horváth ellen – személyes adattal való, illetve hivatali visszaélés miatt.
A parlamentben elkezdődött a maszatolás. Az LMP vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, de a szocialisták arra hivatkozva nem írták alá a kezdeményezés ívét, hogy nem vesznek részt olyan akcióban, amiben a Jobbikkal együtt kell működni. Aztán mire végül beadta a derekát az MSZP, és elő lehetett terjeszteni a bizottság felállításáról való javaslatot, már eltelt pár hét. A javaslatot a fideszes és KDNP-s parlamenti többség lesöpörte, vizsgálóbizottság felállítását nem engedték – a döntés szerint bizottság csak akkor kezdi el munkáját, ha a nyomozás véget ér, és büntetőjogi vonzattal zárul. A nyomozás, ahogyan jelezte 2014. november 6-án az ügyészségi szóvivő, még nemcsak hogy tart, de gyanúsított sincs. A kormányoldalon lefutóbolondozzák Horváth Andrást, és vezető fideszes politikusok kínos magyarázkodásra kényszerülnek, többször is.
24-én a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága mégis meghallgatta Horváthot, bár a testület a fideszes képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt. Így csak tanácskozási jelleggel lehetett az ülést megtartani. Pár napra rá a nemzetbiztonsági bizottság is meg akarta hallgatni Horváthot, illetve a hatóságokat az adócsalásról, de a fideszes többség ott is meggátolta (még a zárt ülést is), hogy ez megtörténjen.
Csaknem három héttel az után, hogy Horváth kitálalt a nyilvánosság előtt, a NAV először tartott sajtótájékoztatót az ügyben – ami eddig egyben az utolsó sajtótájékoztatójuk is. Küldetéstudattal rendelkező, tudathasadásos embernek festették le volt dolgozójukat – akit korábban számos fontos feladattal bíztak meg amúgy. Ekkor jelezték, hogy a NAV két ügyben tesz feljelentést Horváth ellen, összesen három vádpont alapján.

December

Közel egy hónappal a feljelentése után, december 4-én Horváth – a feljelentéskiegészítési eljárás keretében – a Nemzeti Nyomozó Irodában lefolytatott kétórás meghallgatásán konkrét cégekről, ügyekről és hatósági mulasztásokról beszélt. (Csak ez után pár nappal rendelték el a nyomozást az ügyében.)
A parlamentben folyik tovább a sunnyogás. Aztán 19-én kora reggel házkutatást tartottak a korábbi ellenőrzési szakkoordinátor lakásán, melynek során többek között számítógépét és háttértárait is lefoglalták, és elvitték az elhíresült zöld dossziét – azt, ami állítása szerint szerteágazó vizsgálatainak eredményét tartalmazza, és amelyet még novemberben, a költségvetési bizottsági tanácskozáson csak felmutatott. De a rendőrök elvitték azt a jegyzetfüzetét is, amelyben azt vezette, kivel találkozott az előtte levő hetekben. Újságírók, jogászok neve és telefonszáma is benne volt a noteszben.
A házkutatás napján nagyjából kétszázan tüntettek Horváth András mellett a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete előtt. Előtte is voltak kisebb performanszokkal tarkított megmozdulások a NAV kiemelt adózókkal foglalkozó Dob utcai épületénél a fővárosban.
Megszaporodni látszanak az adóhatósági közlemények lebukásokról, adóhatósági fogásokról – a NAV szerint korábban is adtak ki közleményeket, nem sűrítettek.
December 20-i közleményében a Transparency International Magyarország, a Társaság a Szabadságjogokért, a K-Monitor és az atlatszo.hu kijelentette, mind a nyomozás, mind a házkutatás törvénytelen Horváth András ellen, mivel ő nem rosszhiszeműen nem járt el, és hasznot sem húzott a feljelentésből. Rámutattak a jogvédők arra is, hogy a bejelentővédelmi törvény alapján nem lehetett volna eljárást indítani Horváth ellen. Mindez a hatóságokat nem érdekelte. Ahogyan a Budai Központi Kerületi Bíróságot sem Horváth védőinek jelzése a jogszerűtlen lefoglalásról és nyomozásról.
28-ára újabb tiltakozást hívtak össze civilek, Horváth „a zöld dossziés tüntetésen" már többezres demonstráción tartja meg első, politikai rendezvényen mondott beszédét a NAV Széchenyi utcai épületénél.

2014

Január

Január első hetében két napon át, órákon keresztül folyt Horváth meghallgatása a rendőrségen az általa tett feljelentés alapján indult nyomozásban. Az anonimizált jegyzőkönyv két részletben, májusban a hvg.hu-n jelent meg, itt és itt. Az áfacsalási ügyben meghallgattak még tanúkat, de többet sem erről, sem a Horváth elleni nyomozásról nem lehet tudni, az ügyészség nem árul el semmit. Csak annyit, hogy még nincs gyanúsított az áfabotrány ügyében egy év alatt sem.
Január elején az Index a Sovereign cukorral kereskedő céghálóban bukkant gyanúsan áfacsaló szereplőkre, mozzanatokra. Pár hét múlva az adóhatóság razziázott és lecsapott a cukros áfacsaló társaságra.
Az Origónak január közepén nyilatkozik Karancsi Tibor, a kilencvenes évekbeli olajügyek kirobbantója, aki hangsúlyozza, deja vu érzése van az ő és az áfabotrányt kipattintó Horváth András ügye miatt.
A hónap végén 28-án Horváth bejelenti, hogy a Tisztesség és Emberség Szövetsége jelöltjeként, az – a földmutyi ellen harcoló, ezért a Fideszből egy idő után kilépett - Ángyán József-féle Élőlánc Magyarországért Mozgalom pártlistáján indul a választásokon.
Február

14-én Vágó Gábor LMP-s politikus a kormányzati vizsgálatok hiányán felháborodva egyszemélyes hadjáratot hirdet az áfacsalás ügyében.
Március

Vancsura István személyében március végén újabb korábbi NAV tisztviselő állt ki és nyilatkozott a sajtónak az áfacsalási botrányról. A 2013. január 1-jével megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatóság Rapid Ellenőrzési Főosztályának egykori vezetője szerint már 2010-ben megkezdődött a KÜIG, a hatóság egyik leghatékonyabb szervezetének „szétverése". Vancsurát, ahogyan Horváthot, szinte azonnal cáfolni igyekezett a NAV.

Április

8-án két vádlottal szemben kezdődött meg a bírósági per, akik cége, CBA-s szállal, 2008 és 2011 között csokoládét, cukrot, étolajat vásárolt a további vádlottak érdekeltségi körébe tartozó cégektől, majd az árut papíron értékesítette egy szlovákiai kft.-nek.
23-án Horváth úgy nyilatkozott, félti az életet a kirobbant botrányban játszott szerepe, az adatok kiadása miatt. Máshol, külföldön jutalom járna mindazért, amit Horváth az adócsalás ellen tett, náluk vegzálás – hangzik el.

Június

A hvg.hu áruházakban járt, gyanúsan olcsó élelmiszereket (cukor, étolaj, tej, liszt) talált. Egyik áruházlánc sem cáfolta cikkünk megállapításait.
Augusztus

A hvg.hu előtt egy zacskó cukor mögül zűrös történet, beszélő stróman, furcsa körülmények bontakoztak ki. Olyan jeleket észleltünk, amelyek előfordulnak áfacsalási ügyekbe keveredett társaságok körül. A hatóságokat (adóhivatal, élelmiszerbiztonsági hivatal) megkerestük cikkünk megjelenése után pár nappal, érdemi választ azóta sem kaptunk - pedig a Nébih ígérte, közérdekű bejelentőként tájékoztatni fog minket.
Október

16-án kirobbant a kitiltási botrány. A Századvég-csoport érdekeltségébe tartozó Napi Gazdaság szellőztette meg, hogy több magyar embert kitiltott az Egyesült Államok. Másnapra sikerült letisztázni, hogy valóban kitiltottak hat embert, kormányközelieket vagy kormánytisztviselőket, de nem egy állítólagos, amerikai cégeket érintő adóvizsgálat miatt, hanem mert korrupcióban vehettek részt vagy abból hasznot húzhattak. Az amerikai ügyvivő világossá tette, hogy a magyar kormány például tájékozódhatna a csaknem egy évvel azelőtt kirobbant áfabotrányból, abban találhat kivizsgálandó eseteket.
Horváth András a hvg.hu-nak adott interjúban mesélt arról, hogy mi jutott tudomására idő közben.
A kormány tisztségviselői azt játsszák, nem tudnak semmit a kitiltási botrányban érintettekről, pedig azok kormánytisztviselők vagy kormányhoz közel álló személyek. A kormány több tisztségviselője azt hajtogatja, nem kérdezik meg az állami alkalmazottakat, rajta van-e közülük valaki a listán. Az ügyészség nem indít vizsgálatot az amerikaiak által feldobott korrupciós ügy tisztázása céljából.
Adócsalást nagyüzemben elkövető, évek óta lényegében zavartalanul üzletelő kínai kereskedőkre panaszkodnak magyar vállalkozók, egyikük Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől kért és kapott időpontot, elmondta javaslatait, mire két hétre rá ő kapott egy jókora ellenőrzést. Állítása szerint korábban vagyonosodási vizsgálatokkal is nyomás alatt tartották a hatóságok.
November

Vida Ildikó, a NAV elnöke két hét eltűnés után beismeri, hogy ő és még pár munkatársa (neveiket nem mondja el) rajta van a kitiltottak listáján. A korrupciós vádat azonban visszautasítja. Kiderül az is, lehet, hogy valaki a kormányzatban hazudik. A NAV elnöke nem mond le, saját maga akarja vezetni a tisztázó bizottságot.

Itt tartunk most. És nincs gyanúsított az áfacsalás miatt tett feljelentés miatt indult nyomozásban.

Forrás: www.ado.hu

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark